Múlt hét óta jobban érzem magam, nem tudom mi történt, csak sejtem. Ugyebár múlt héten megírtam a Rebuild cikket.------>http://ef-workout.blog.hu/2015/12/03/rebuild-ujjaepites

Kifejtettem az okokat, miért nem megy az edzés, de ami még ennél is fontosabb, hogy beláttam, úgy igazából csakis magamat hibáztathatom a visszaesésemért.(Lustaság) Egyfajta megkönnyebbülés volt, hogy kiírtam magamból.

Amióta úgymond ismertebb lettem az által, hogy mozgás korlátozottságom ellenére is edzem, azóta tényleg úgy álltam minden egyes edzéshez, hogy „ezt most meg kell csinálnom”. Hihetetlenül megtisztelve éreztem magam, amikor azt hallottam sokaktól, hogy „Te vagy a példaképem!” Igen, ez egy csodálatos dolog, épp annyira csodálatos, mint a mennyire mumus tud lenni.

Az én olvasatomban az igazi példakép nem törik meg, nem bukik el. Ezért is maradtak el mostanában a cikkek. Nem akartam csalódást okozni, vagy azt írogatni, hogy „Megint nem csináltam semmit”

Jelentem sokat tisztult a kép. Beláttam, hogy nem lehetsz mindig a toppon, nem lehetsz mindig fresh.

Életem során már többször is fel kellett állnom nehéz helyzetekből. Csak mivel már egy jó ideje minden klappolt, úgymond elfelejtettem, milyen az, amikor a padlón koppansz. Úgy gondolom ez az igazi ereje az embernek, ha beismeri, hogy bukott, de fel akar állni.
Eljött az a nap, amikor belenéztem a tükörbe, és nem tetszett az, amit láttam. Izom sehol (ahhoz képest, ahogy kinéztem). Aztán csak annyit mondtam, hogy,:What a fuck happened with you man?
Változtatni kell ezen. Nem holnap se holnapután, hanem most!

Jelentem mentálisan már úgymond a jó irányba állítottam magam. Már ”CSAK” fizikálisan kell.