Ahogy az első bejegyzésből kiderül jól haladtam, ám minden "Sikerstorynak” megvan a maga buktatója. Ezt a cikket, leírást nagyon nehezen foglaltam magamban össze, mert a most következő sorokban a hibákról, és a rossz döntésekről fogok írni. A célom ezzel csupán annyi, hogy kiírjam magamból ezeket a negatív érzéseket.
Persze eleinte nem úgy tűnt mintha nagy hiba lett volna, sőt nagyon jól ereztem magam. De miről is van szó? Mikor már az addigi fekvőtámaszozást kevésnek éreztem felvetettem egy barátomnak mi lenne, ha lejárna velem súlyzózni. A srác már gyakorlott volt a "Gyúrás" terén. Pont ez alapozta meg a bizalmam, hogy én is bátran belecsapjak. Ekkor egyfajta cél-módosításon mentem keresztül. Hogy ezt hogy értem? Akkor kezdett el komolyabban érdekelni a Testépítés, hirtelen azon vettem magam észre, hogy felnézek Ronnie Coleman -"Big Ronnie", Jay Cutler de említhetném akár Dexter Jackson nevét is.

Aki "Gyúrós" az tudja, hogy ezek a sportolók az úgynevezett "Mr.Olympia" cím büszke tulajdonosai, ami annyit jelent, hogy a világ legjobb testépítői. Akkor tulajdonkeppen mi is volt a probléma? Mert ugyebár ha az embernek világbajnok példaképei vannak, akkor az úgy Okk, vagy talán mégsem? Mindenki döntse el maga. Am azt azért szeretném tisztázni, hogy sosem akartam azért úgy kinézni, mint a fent említett urak. Az én problémám máshol gyökeredzett. Mégpedig ott, hogy túl hamar pakoltuk fel a kilókat nem mindig volt meg a fokozatosság. Persze ez eleinte tetszett, hogy mindig nehezebb és nehezebb az edzés. Ám egy idő után elég nagy fajdalomra es gyakori ropogásokra lettem figyelmes. A srác annyit mondott, hogy ez természetes, hogy ezt majd megszokom. Okk, mondtam es ezzel így ezt le is zártam magamban. Mint később kiderült hiba volt félvállról venni. De egyszerűen a tévhit miatt valahogy megfeledkeztem az ízületekről, hogy milyen tévhitben éltem?Azt hittem minél nagyobb izmot pakolok magamra, annál erősebb leszek , ez nagyon nem volt, így mert klasszikus fekvőtámasz meg valahogy nem ment…továbbá volt meg egy pillanat, amit szintén rosszul fogtam fel azt hittem hűű de nagy király vagyok. Mikor egy hátrafele tárogató gyakorlatnál 2 x is fejbe vágtam magam egy 10,5 kg-s súlyzóval majd utána méregből szinte dobáltam. Én akkor azt hittem magamról, hú de erős vagyok, pedig csak az összegyülemlett adrenalin dolgozott bennem. De ha már vállról írtam az imént megkell említeni azt a vállsérülést,  ami a "Gyúrós"pályafutásom végét jelentette. Egy edzésen ugyan is már 60 kg felett nyomtam volna ki (nem emlékszem a pontos számra) amikor is megroppant a jobb vállam. Azonnal nagy fájdalmat éreztem. Teltek a napok, hónapok ám a vállam nem gyógyult .Bevallom haragudtam mindenkire, az egész világra , de legfőképpen magamra…Folyamatosan ezt kérdeztem magamtól „ Miért? Pont, amikor csinálok végre valamit magamért? Másnak megy, nekem miért nem ”
időbe telt mikorra ezt a csapást feldolgoztam.

Azért az sem könnyítet az amúgy is nehéz időszakon,hogy úgynevezett "Striák"jelentek meg a mellkasomon a gyors izomnövekedéstől.
A Stria –bőrrepedés- a bőr középső rétegének az apró repedéseit jelenti. Szerencsére csak pár csík formájában mutatkozik meg, ha oda van rá figyelve, akkor idővel kifakul, de nem tűnik el teljesen.Mostanság már alig látszik, ez a kisseb probléma.

A nagyobb a váll serülése. Elmentem tehát rehab kezelésre. A doktor azt mondta „Jó lesz, csak mozgatni kell”.Jelentem fél-év után sem javult… Alítom, hogy a szerencsének köszönhetem azt, hogy javult a vállam ugyanis egy Szerdai reggelen az agyban forgolódva megroppant a vállam. Azt a Szerdát nem feledem. Szinte azonnal éreztem azt a meleg nyugtató érzést… ezután kezdtem visszatérni az úgymond alap gyakorlatokhoz, de az igazi "Visszatérésem" ahogy az már lenni szokott egy furcsa véletlen volt…..
Az egykori edzőpartneremre nem haragszom, mert az egész történetet átbeszéltük,természetesen csak a javamat akarta….mai napig barátok vagyunk… és segítjük egymást…