Ez a cikk alapjáraton, ahogy a cím is sugallja a tanulásról fog szólni, vagy talán még jobb kifejezés az odafigyelés.

De még mielőtt elmerülnék a gondolataimban, elmondanám, hogy a mindent elérhetsz, és a semmi sem lehetetlen állítások igazak.

Hiper-szuper dolgot sikerült összehoznom. Izomlázam lett edzés nélkül.

Hihih Csak egy egyszerű átmozgatást csináltam, semmi megterhelő gyakorlatot, másnapra, ill., harmadnapra a mellizmomban mégis izomlázhoz nagyon hasonló tünetet éreztem. Aztán egy kicsit gondolkodtam.
Tény, hogy minden embernek rövidülnek az izmai, ezért sem árt a nyújtás.
Ez alól a probléma alól én sem kaptam felmentést, ráadásul a betegségemből adódóan nekem hamarabb feszülnek be az izmok, mint a ”normál” embereknek. Különösen érzékenyek a pectoralis major-jaim. Főleg a felső részen. Erre a problémára csak a nyújtás az ellenszer.

És hogy hogyan kapcsolódik a tanulás, meg az odafigyelés ehhez?
Már amikor csináltam az átmozgatást, akkor éreztem, hogy valami nem smakkol és inkább nem edzettem le magam. Régebben ezeket a kis jeleket figyelembe se vettem. Most már igen. És úgy érzem, hogy jól tettem. Lehet, hogy van olyan, aki azt mondaná erre, hogy túl óvatos vagyok. De inkább leszek túl óvatos, meg ”csigatempós” minthogy aztán egy esetleges bukta után 2-3 hónapra kidőljek.

A fenti sorokban a tanulást egyfajta önismereti utazásként tüntettem fel. Azonban lehet tanulni és kell is mástól is tanulni.

Bár manapság nem olyan egyszerű normális embereket találni, olyanokat, akiknek van mit adnia.
Én szerencsésnek mondhatom magam, hisz találtam néhány fiatalembert, akiktől tanulhatok. És hogy mit? Legfőképpen szerénységet. Én is olyan akarok lenni, mint ők. Magabiztos, de mellette szerény.
Teljesen máshogy látom a dolgokat, mint a legutóbbi bukásom előtt.
De úgy gondolom, ez megér egy külön cikket.

El tudom fogadni azt, hogy gyenge vagyok, mint a harmat. Viszont lelkileg törhetetlennek érzem magam. Hogy ez honnan jön? Onnan, hogy nem hajszolom az eredményeket.

Nyugodt vagyok. Bárhogy is alakul, bármit is fogok elérni, azt jutalomnak fogom minősíteni úgy, ahogy azt 6 évvel ezelőtt  tettem. Nyugodt vagyok, hisz a tudat, hogy emberek miattam is akarnak változni, pl Rebbecca, aki annak ellenére, hogy ép nem vagyok "csúcsformában" az én ”Edzéstervemet” követi, ezzel csakis engem erősít lelkileg, hogy akkor valószínűleg valamit jól csinálok.

Elnézést szeretnék kérni, hogy ha ez a cikk csöpögős, vagy lelkizős lett.
De nekem figyelembe kell vennem azt, hogy sok embernek a lelkizés segíthet ahhoz, hogy megerősödjön. És ha ez kell, akkor nekem is ezt kell csinálnom. Ez a példakép dolga. Néha lelkizéssel, néha virtuális seggberúgással ösztönözni a másikat.