edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő

2014. július 07. 20:05 - ERYCK

A felemás hétvége.

fmhv.jpg
Már ahogy a bejegyzés címe is sugallja, a mostani hétvégém egészen érdekesen alakul. Címszavakban: Péntek: Húzódzkodás – izomsérülés, Szombat: Masszőr- izomsérülés szétgyúrása- fekvőtámaszozás, Vasárnap: nyújtás. Ez lett volna címszavakban.
Bővebben:

2014.július 4. Péntek:

Ezen a napon egész testes edzésprogramot csináltam végig. Igyekeztem tartani a 10 ismétlés számot, azonban hogy ne legyen olyan egyhangú, voltak gyakorlatok melyeknél a lassítás volt a cél. Előző cikkemben is a lassú kontrolált mozgásról írtam. Pénteken sikerült végig vinnem egy kombinált edzést, hogy ez érthetőbb legyen, megpróbálom levetíteni azt, hogy ez hogy is nézett ki. Vegyük például a zártlábas guggolást. Ezt a gyakorlatot viszonylag gyorsan csináltam, De 10 ismétléssel. Ellentétben a kedvenc gyakorlatommal, a fekvőtámasszal. Itt nem tudom megmondani ill., megírni az ismétlésszámot, mivel nem azt figyeltem, hanem hogy hogyan tudom e gyakorlatot a lehető leglassabban és leg kontrolláltabban elvégezni. Ennek a cikk későbbi részében még jelentősége lesz, ill., vissza fog még térni. De most folytatni kell a pénteki nap összegzését. Miután végeztem az egésztestes edzéssel azt gondoltam megpróbálhatnám a húzódzkodást. Mint később kiderül ennek felemás eredménye lett. Egyrészt nagyon boldog voltam, mert tudtam önállóan húzódzkodni, sőt jól is ment, másrészt sikerült egy kisebb izomhúzódást elszenvednem. Valószínűleg ezt az utolsó huziknál szedtem össe. Nem is tudom talán a de-koncentrálás vagy a túlzott öröm miatt nem figyeltem oda. Ennek következtében „Visszanyalt a fagyi".Mert az igaz hogy vagyok olyan erős, hogy húzódzkodjak, de a sérülésem miatt, biztos, hogy egy darabig nem csinálhatom.

pull up.jpg
2014. július 5. Szombat:

Masszőr, jött, látott, helyregyúrt. Miután ez megtörtént úgy gondoltam meg mutatom neki a fekvőtámasz fejlődésem. Mármint azt, hogy milyen lassan és kontrolláltan tudom végezni. És valóban, életem egyik leglassabb fekvőtámasza sikerült, valószínűleg azért mert már 1 nappal azelőtt is csináltam. A sikerélmény után az járt a fejemben, nem lenne rossz megtudni, hogy milyen gyakorlatokkal tudom védeni a hátat, lapockát, ami ugyebár sérült. Adott egy tippet, pl. ha a hasizmokat szeretném erősíteni, megtehetem ezt a klasszikus has-préssel. Hogy ez miért jobb, mint a felülés? Míg a normál felüléseknél óhatatlanul húzódik a hát, s így sérülésveszélyes,a has-présnél kizárólag a hasizmok dolgoznak. Igaz hogy nem olyan látványos, hogy sokkal könnyebb, mint a rendes felülés. (szerény véleményem szerint) De ép ezért lehet belőle többet csinálni. A szombati napon azonban megtudtam egy még ennél is fontosabb dolgot, mégpedig azt, hogy ha esetleg olyan szituáció állna elő, mint amilyen most is, gondolok az izomhúzódásra, akkor csak annyit kell tennem, hogy azt a területet nyújtom, persze nyilván ez fájdalmas, de minél többet nyújtok, annál biztosabb, hogy az izomsérülés el fog tűnni. Persze vigyázni kell a nyújtásokkal is. El kell kerülni a túlnyújtottságot. Magyarán nyújtani kell, de nem 24 órából 24-et. Hagyni kell a szervezetet pihenni s ez által regenerálódni.

2014. július 6. Vasárnap:

Hát igen a vasárnap a nyújtás napja volt. Itt most kifejtem mit, és hogy csináltam és az óta is csinálok. Mivel a lapockámmal volt vagy van problémám. (nem tudom még eldönteni hogy volt e, vagy még hogy van e,mert az efajta sérülések nagyon makacsak) Kikerestem úgymond a lapockanyújtás technikát.(A YouTube különben nagyon hasznos videókat tartalmaz) a gyakorlatokat a többszörösen ismételgettem. Áltálában 5-10 percig csináltam egy nyújtást. Majd egy órával később ugyanezt véghezvittem. Ahogy azt már korábban említettem nem érdemes egésznap nyújtani, mert akár rosszul is járhatunk. inkább a szakaszos nyújtás az ajánlott, mert így közben pihen a szervezet.

Egy gondolat bánt engemet,
miért nem tudom felhúzni a testemet…

de ez is alakulni fog, amint meggyógyulok próbálkozni fogok a húzódzkodással.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ef-workout.blog.hu/api/trackback/id/tr466482995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő
süti beállítások módosítása