edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő

2017. március 01. 18:57 - ERYCK

A kihívás

kihivas.png

Életemben nem sűrűn fordul elő, hogy kihívást kapok, de ez is megtörtént.
Régóta tagja vagyok a Mozdulj!40+ csoportnak.
Mint ahogy a neve is sugallja, alapvetően 40 felettieknek lett létrehozva. De
sok fiatal vagy fiatalabb sportolást vagy mozgást szerető ember is tagja.
Figyelemmel követem ezt a csoportot.

Múlt héten kihívtak fogás-hasizomerő tesztre.
Robertó barátom nominál.
Attól a perctől kezdve, hogy megláttam a nevem, nem volt kérdés, hogy részt
veszek-e.
Már nagyon régen nem csináltam, ezért nem is fűztem hozzá nagy reményeket.
De odaálltam, felkapasztkodtam és? És ha nem csúszott volna a bal kezem, akkor
meg lehetett volna akár az 1 perc izomból tartás is.
Így ezzel a csúszással “csak” 38 mp lett. De én így is nagyon büszke vagyok
magamra. Mondom, hónapok óta nem csináltam.



Nagyon szépen köszönöm a résztvevőknek a reakciókat, a kommenteket.
Pont a kommentek után “kattantam” és olyat edzettem, mint még soha.

2x50 guggolást
50 hasprést
20 -20 oldalirányú hasprést
5 negatív fekvőtámaszt
5 negatív húzódzkodást
1 perc planket

Soha életemben nem csináltam meg 100 guggolást, mert a térd szokott a
legjobban fájni az edzésen.
De most kikapcsoltam az agyam és csak csináltam.
Tudtam, hogy képes vagyok rá, meg volt az előmunka. Hétről-hétre többet és
többet guggolok.
A hasamat azt úgy ahogy van kivégeztem a 38mp tartással, a haspréssekkel a
plankkal.
És most már elkezdtem a rendes fekvőtámaszt, húzódzkodást is. Igaz, csak
negatívban, de most ez megy.

Olyan szintű izomlázam volt, már az edzésnap estéjén,hogy alig tudtam átmenni a
kerekes-székről az ágyamra.
De nagyon jól éreztem magam, szinte megdöbbentem azon, hogy mennyi erő van
bennem.

Rájöttem, hogy eddig a határaim alatt edzettem.

A csoporthoz itt lehet csatlakozni:
https://www.facebook.com/groups/760034630792498/

Szólj hozzá!
2017. február 15. 14:39 - ERYCK

2K17 Beszámoló Feb

blogalap.png

Elérkezett ez a nap is, hogy végre lett egy kis időm írni.

A legutolsó cikkezés óta nagyon sok minden történt. Volt sok jó, de azért akadt kevésbé jó is.

Kezdem a kevésbé jóval, bár aki olvasta az előző cikket, az tudja, hogy megsérült a hátam, meghúzódott. Ez a sérülés sajnos még nem múlt el ill., nem teljesen.

Edzésben nem zavar, szinte egyáltalán nem érzem. Amikor be van melegedve a hátam tényleg fájdalom mentesek a gyakorlatok. Akkor van kisebb baj, amikor befejezem az edzést, lenyújtom magam, beülök mondjuk a székbe és akkor kezd el picit zsiborogni.
Javul a dolog, de javulhatna gyorsabban is, mert így nem tudom magamból kihozni a maximumot.

fotografia2546.jpg

Mindennap direkt mozgatom azokat az izmokat, hogy ne álljanak be.

Az erősítő gumiszalag is nagyon hasznos, szóval jó lesz ez így. Persze nem lenne rossz beiktatni egy masszőrlátogatást sem, csak az a kérdés, hogy vajon mikor jutok el oda.

Ennek ellenére hétről-hétre több és több ismétlést tudok megcsinálni.
Alap dolgok.
Ausztrál húzódzkodás törölközővel.
Guggolás törölközővel.
Stabilizáció miatt nekem sokkal hasznosabb a törölközős variáció, mintha simán kapaszkodnék a bordásfalba.
Falfekvők.

A legutóbbi edzés alapján mondom, hogy ezekből a gyakorlatokból 2x25 ismétlést értem el.
Célom hogy sikerüljön a 2x 40 ismétlés.
Majd ha ez megvan, elhagynám az ausztrál huzit, valamint a falfekvőt, és helyettük már a rendes változatokat csinálnám...
De az még a jövő zenéje.
Mert például a rendes fekvővel nekem mindig is bajom volt.
Sosem szabályos, gerincferdülés miatt sosem lesz teljesen korrekt a végrehajtása.

De pozitívan állok a dolgokhoz.

Egyrészt mert bebizonyítottam magamnak, hogy sérülés mellet is el lehet érni fejlődést (persze rendkívüli figyelmet igényel a sérült terület).
De ha valaki valamit el akar érni, akkor az utat keresi, nem a kifogásokat.

Másrészt tőletek is motivációt és bizalmat kapok.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az év elejétől új tagokkal bővült az EF-Workout oldala, és nem csak olvasókkal, hanem változni, edzeni akaró emberekkel.

 

Szólj hozzá!
2017. január 18. 16:18 - ERYCK

2K17

untitled-1.png
Hölgyeim és uraim! Nagy örömmel jelentem be, hogy elkezdtem ezt az évet is.
Cikkekkel, edzésekkel, videókkal.
Novembertől- december 24-ig nagyon szépen alakultam.
Erősödtem, izmosodtam, 24-én meghúzódott a hátam. Azóta sokat javult, de még nem az igazi. Edzeni tudok, annyira nem gátol, 75-80 % a terhelhetőség.
Nincs csüggedés, nincs olyan „abbahagyom” érzés , feladásról meg pláne nincs szó.
Edzek, ahogy tudok. Sejtem, hogy nem lehet akkora gond, hisz akkor nem menne a húzódzkodás… De az megy.

Egy SMR henger sokat segítene szétmasszírozni a hátam vagy egy sodrófa,
de kiegyeznék a hengerben :)

Majdnem mindent tudok csinálni, de érzek egy feszülést, éppen ezért kerülöm a maximális terhelést, ami sajnos azt eredményezi, hogy a fejlődés sem olyan, mint amilyet szeretnék. De ahogy mondtam, karácsony óta sokat javult. Örülök, hogy most már ha óvatosan is, de megy.
Remélem, mihamarabb vissza tudok majd állni a teljes terhelésre.
Most is megvannak a tervek, a célok, és elérhetőek, türelmesnek kell lennem.

Az EFW-ról most is csak annyit mondhatok, hogy nem tudom, milyen rendszerességgel fogok cikkezni. Ez nagyban attól függ, hogy rendszeressé válnak-e az edzések. De ez elég sanszos, mert ahogy már írtam, a sérülésig nagyon szépen fejlődtem.
Képek, kisvideók mindenféleképpen lesznek.

A kedvem nagyon jó és pozitív vagyok, ez csak egy időszak, amit át kell vészelni.

Üdvözlöm az új tagokat és ezúton köszönöm a bizalmat.

Szólj hozzá!
2016. november 24. 18:05 - ERYCK

Az eltűnt III.

az-eltunt-iii.png

Hideg van, rossz az idő ilyenkor hajlamos az ember eltűnni.
Én ahellyett, hogy bánatos vagy frusztrált lennék, rátok gondolok és egy pohár forró tea mellett papírra vetem gondolataimat.

Jó újra leülni a billentyűzet mögé és ”elmondani” mi történt, történik velem.
Sok dolog van, de megpróbálom kiszűrni a lényeget.
Jól mennek az edzések, mi több, izom is jön fel - na jó, nem vagyok egy ”Schwarzy” - de azért jó érzés.
Módszert váltottam, mert kellett.

Mint diétában, mint edzésmódszerben, mindkettő nehéz. Igen, szokták volt mondani, hogy ’’az edzést könnyebb betartani, mint a kaját,, de megéri.

Ha olyan szerencsés helyzetben vagy mint én, hogy remek emberekkel vagy körülvéve, azonos hobbi, azonos életstílus, akkor tedd azt amit én. Hallgass rájuk.
Én ezt megtettem.

Egy barátom megkérdezte, hogy miért nem nehezítek az rutinon, úgyis csak a hétvégén edzek igazán, akkor meg legyen értelme.
Az edzés sokkal intenzívebb, sokkal inkább igénybe veszi a szervezetem.
Húzódzkodás gyakorlás, egyből még frissen utána.
3 kör 15 ismétlés guggolás, fal vagy íróasztalnak dőlve mellső karhajlítás, Ausztrál húzódzkodás.

Kemény. Jó, OK. tudom van olyan, akinek ez semmi, nekem ez kemény.
A lábak miatt, a guggolás miatt, 4 x voltam operálva, 2x egész láb volt műtve (inak lettek meghosszabbítva) 2x pedig a bokám.
Szóval igen, ha létezik gyakorlat, amit utálok, akkor az a guggolás.

Vettem a bátorságot és odaáltam a bordásfalhoz azzal a tudattal, hogy
meg fogom csinálni azt a 3x15 ismétlést. Pici szünetekkel, de sikerült.
Minden gyakorlat nehéz volt, de naná, hogy a guggolás volt a kritikus.
A harmadik körben már éreztem, hogy mindenem remeg, hogy elfogytam.
Ez most klisének fog tűnni, de így volt: vettem egy nagy levegőt és azt mondtam: „Megcsinálod!”
Az ausztrál huzinál, valamint a falfekvőnél is, nagyon rezgett már a léc. Épp ezért megkértem édesapámat, hogy legyen ott mellettem, ha valami baj van, akkor segítsen.
Iszonyat fájdalom kísérletével, de megcsináltam az utolsó guggolást is.
Volt is utána jó 3 napos izomláz.

Ami viszont meglepett és nem számítottam rá az-az, hogy a második alkalommal ennyire jól viselte a szervezetem a fokozottabb igénybevételt.

Kisebb pihenők voltak és alapban jobban bírtam. Több erőt éreztem magamban, nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de remekül éreztem magam. Remélem, hogy a következő edzés is hasonlóan sikerül majd.
Tervben van néhány új videó is.

Remekül érzem magam, megy a pacsi mindenkinek, aki biztat, aki mellettem van.
A kis segédemnek sem mondhatnék semmi mást csak azt, hogy köszi mindent, a háttérmunkát, a tippeket, türelmet...
Ez az olvasóknak is szól - mármint a ”türelem” -, tudom jól, hogy aktívabb is lehetnék, csak az ember életében vannak más dolgok is: munka vagy családi dolgok.





Szólj hozzá!
2016. november 10. 13:38 - ERYCK

Intenzív edzés

intense.png
Az elmúlt hétvégére is be volt tervezve az edzés és nem is maradt el.
Ráadásul úgy döntöttem, hogy ez egy jó kis dinamikus, intenzív edzés lesz.
Az is lett.
Minimális pihenéssel, maximális terheléssel.
De előtte természetesen bemelegítettem.
A vállak viszonylag jól viselték a terhelést. Sejtem, hogy a TheraBand-nak is köszönhetően.
Nem azt mondom, hogy ez most tuti, mert bőven van még hová fejlődni a mobilitás terén, de javul a helyzet.

Nagyrészt falfekvőkből és ausztrál húzódzkodásokból, valamint guggolásokból állt.
Emlékeim szerint fekvőből és a huziból 20-25 db-ot csinálhattam meg, pihenés nélkül.
Tehát, amint megcsináltam az utolsó huzit, mentem is a falfekvőzni.
Sajnos mivel a lábak, térdek a leggyengébbek, a guggolásból, pontosabban a fél guggolásból (mert ez messze volt a rendeshez) csak 10 db ment, ezután lepróbáltam az egylábas guggolást is. Meglepődtem, hogy lábanként 6 kiment, igaz ez sem volt éppenséggel szépségdíjas.

Ezután mentem a húzódzkodóra, és ott ért utol a fáradtság.
Felkapaszkodtam és végül is sikerült 5 félhuzi. Nagyon fáradt lettem, egyszerűen akármennyire is akartam, nem volt meg a teljes tartmány. Elértem azt a kimerültségi szintet miután már lehetetlen volt megcsinálni.
Becsületemre legyen mondva, legalább megpróbáltam.

Aztán másnap kaptam egy pici tippet, hogy legközelebb pihenjek, mielőtt húzódzkodnék, valamint, hogy inkább csináljak meg 2-őt rendesen, mint 5-öt csúnyán. Mondom most pihi nélkül végigtoltam.
Jobban belegondolva teljesen korrekt tipp volt, (ezúton is köszi érte). Tovább is gondoltam. Ugyebár nekem ez a huzi most abszolute prioritás, és a legnehezebb, legfárasztóbb gyakorlat.
Ezentúl az első gyakorlatként fog szerepelni az edzésben.
Mint mondtam az imént a legdurvább gyakorlat, ezért még pihent izomzattal kell gyakorolni, így talán a technikára is jobban tudok majd figyelni (remélhetőleg).

Alapvetően jól esett az ez edzés mi több (bocsi Jay, lopom) G***yóóól!
Mert azt éreztem, hogy „jéééé élek!”
Rövid, de intenzív edzés volt, másnap izomlázzal, ahogy annak kell lennie.

Nem ez a ”gyors edzés” lesz az alap, mert én szeretem kontrollálni az edzéseket, de olykor-olykor ez is lesz.

Szólj hozzá!
2016. november 04. 19:23 - ERYCK

Változás

change.png

Külső és belső változáson megyek most keresztül.
Egyrészt tudatos, másrészt az élet hozta így.

Tudatos:

Szeptember végén úgy döntöttem, hogy életmódot váltok.
Diéta, egy kis odafigyelés, aminek oka az volt, hogy 70 kg voltam, ami egy
mozgássérült srácnak nem éppen jó. Gyengének és unottnak éreztem magam.
A helyzet annyiban változott, hogy már nem vagyok 70 kg, nem álltam mérlegre,
de tuti, hogy kevesebb vagyok. És unott sem vagyok, mert van célom, nem is
akármi.

Alap dolgokon változtattam, szóval nem kell itt grammra pontos matekozásra
gondolni.
Régebben naponta 4-5 szelet kenyeret ettem.
Most max. 2-t.
Pékáru is heti max. 2-3 db.
Ebéd a főétkezés, általában eszek még hozzá zöldségeket és több vizet iszom, mint
eddig.
Édességek nincsenek tiltólistán, de mivel régebben sem voltam a hódolójuk, most
meg aztán pláne nem leszek.
Ennyi, tényleg nem több.

Az első 2 hétben furcsa volt, hogy kevesebb a kaja, még azért ehettem volna, vagy
mikor kenyér nélkül ettem a rántottát, meg amikor 2. vacsinak ”csak” joghurt
volt…

Mára már ez teljesen normálissá vált és teljesen jól érzem magamat.

És igen örülök annak, hogy egy kicsit ”laposabb” a hasam. :)
Nyilván nem egy Lazar Angyalovos, de azért nekem ez akkor is jó érzés.
Jó az utóbbi 2 hétben egy kicsit lelassult a fogyás, de ez van.
Mostmár elkezdtem kimondottan hasra is edzeni.
És rájöttem, hogy vannak hasizmaim is, csak hát jól tudnak rejtőzködni. :)

De ami még ennél is jobb, hogy van egy célom.

Ami egy poénból jött hirtelen ötletté vált, majd céllá.
Gratulálok magamnak e frenetikus mondatért. :)

Lényeg:
Húzódzkodni szeretnék, mert az menő, de plusz súllyal - a tolószékkel együtt -,
mert az még menőbb. Egy tolószékes sráctól láttam, ha neki megy, akkor nekem is
menni fog.

Ezt a kis videót megosztottam a Hungarian SonGoku/JayGoku/LivingLegend
idővonalán, ha ebből esetleg valaki nem jött rá (kételkedek) akkor Tar Gabiról van

szó.

Ezt a videót osztottam meg, ezzel a hozzáfűzéssel

„de jó lenne egyszer így nyomni bro”

https://www.facebook.com/FrankMedranoOfficial/videos/1328908423838073/?p
nref=story

Jay csak ennyit írt: Lesz baszki, nem lenne!!!
És ez kellett, oda is álltam a húzódzkodóhoz elsőre kiment 5 fél huzi.
Technikailag nagyon nem volt OK, de örültem, hogy kiment az 5.

Másnap bepróbáltam megint.
Gondoltam magamban „izomláz ide, izomláz oda, egy próbát megér”.
És milyen jól tettem, sikerült 2 teljes húzódzkodás, teljesen kontrolláltan, lassan.
Teljes tartományban, a fenti pozícióban az állam följebb volt, mint a rúd, onnan
meg talpra érkeztem.

A kocsival való húzódkodás messze van, de nem elérhetetlen távolságban.
Nagyon sok dologtól fog ez függeni, főleg hogy hányszor lesz lehetőségem
húzódzkodón edzeni, egyelőre úgy néz ki, hogy a hétvégék lesznek a huzi napok.

Csak akkor nem tudom, hogy lesz a pihenéssel, mert edzés nap után egy nap
pihenő kéne, mert nem tudom azt a teljesítményt leadni szombaton és vasárnap is.
Ez majd kialakul, lényeg hogy újra ég a tűz.
Ez a tervezett változás volt.

A cikk elején említést tettem egy belső változásról, ez lelki.

Eddig úgy éltem az életem, hogy mindenkinek megpróbáltam segíteni és
a szívemen viseltem a gondokat, még ha éppenséggel közöm se volt az adott
dologhoz, emiatt gyakrak kerültem bajba vagy egencsak nehéz szituációba.
Ennek vége, nem leszek többé szeretetszolgálat.
Mindig belebukom, mindig az volt ha kellett ott voltam, ha meg nekem kellett
a segítség, sokan köddé váltak, úgyhogy ennek vége, köszönet annak a néhány
embernek akik erre ráébresztettek.

Vidámság,Boldogság, Élet :)

Szólj hozzá!
2016. október 19. 16:40 - ERYCK

A szívember

szivember.png


Édesapám mindig azt mondja: „Fiam,téged a szíved fog majd bajba keverni.”

És igaza is lett.

Az internet világa csodás, ám van néhány buktatója.

Legfőképpen az őszintén leírt mondatok, jobban mondva ezeknek a félreértelmezése.

Sajnos  ez velem is előfordul.

Egy illetőnek a lehető legtisztább segítőkészségből nyújtottam kezet.  De az illető félreértelmezte.
Azt gondolom,  hogy mára már sikerült tisztázni a kis félreértést. És tisztalappal indulunk.

E nyugtalanság miatt még kellemetlenebb helyzetbe hoztam magam egy lány előtt. Több éve ismerem és abszolute baráti - na jó annál azért több -, egyfajta lelkitárs kapcsolatunk van.
Isten látja lelkem, hogy nekem több nem kell. Az összes gondom, bajom elmondhatom neki félelem nélkül. És ez természetesen fordítva is igaz.
Ő számomra egy felbecsülhetetlen értékű kincs.

Nagyon szépen működik a mi kis ”segélyszolgálatunk”. Ha kell én ápolom a lelkét, ha kell ő az enyémet.
És ebben nincs több.

Ám zaklatoztságomban leírtam azt a bizonyos  „Szeretlek” szót, pedig amit igazából érzek iránta az ”csak” szeretet.

Teljesen meg voltam győződve arról, hogy meg fogja ingatni ez a kis megcsúszás.
DE NEM.
Azt érzem, hogy szeret és megmaradt a bizalom.
Ami azért nagy szó.

Ahogy mondtam, éveken át ismerjük egymást
és teljesen tiszta a szituáció . Na most mondja valaki, hogy férfi és nő között nincs igaz barátság.
Én konkrétan az életemet is nyugodt szívvel rábíznám. És hogy ezt miért mondtam?


Hölgyeim és uraim nagyon sokszor ő volt az a személy, aki miatt nem adtam fel.
Aki nem 1x, nem 2x nagyon mélyről hozott fel.

Az összes bánatom, félelmem aggályom elszáll, ha vele beszélgetek.

Itt-ott zűrös tud lenni az élet, de ha van egyfajta lelkitárs, akkor minden sokkal egyszerűbb.

Mindig őszintén állok ki az emberekhez, ez ihlette a mai cikket is, legfőképen az, hogy a fent említett személy is lássa meg, hogy barátként  abszolút számíthat rám.

A kis lelkitársamnak  meg hát mást nem is mondhatnék, mint hogy KÖSZÖNÖK mindent.

Nem kezdem el sorolni hogy mi mindent, mert akkor az minimum 1 évig tartana.

Nyilván a legjobban azt, hogy nem fordultál el.
És tűzön-vízen keresztül mennék érted, ahogy azt te teszed, amikor bajba jutok.

ELNÉZÉST KÉREK AZ OLVASÓKTÓL,
hogy most nem az edzéssel kapcsolatosan írtam, most egyszerűen nem tudtam koncentrálni az edzésekre.

Másrészt viszont legalább látszik, hogy emberből vagyok , hogy van szívem nem kicsi. Van benne szeretet és nem félek használni.
És hogy van bátorságom erről is írni.

Szólj hozzá!
2016. október 14. 13:59 - ERYCK

3in1



poson.jpg

Intró:

Döbbenetes, hogy az ember mekkora löketet kap attól, hogy a jó útra tér, ráadásul olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akik tovább erősítik a hitem, az  élni akarásom...

A héten annyi minden történt, hogy konkrétan azt se tudom, hol kezdjem.

Diéta
Elkezdtem egy kicsit tudatosabban táplálkozni, nem kell ezt túlgondolni.
Lecsökkentettem a kenyér és a pékáru fogyasztását.
Napi 4-5 karé kenyérről, napi MAX 2.
Heti 4 pék áruról, MAX 2.
Így annyi változott, hogy a reggeli, valamint a vacsi kevesebb.
A nap főétkezése az ebéd, az rendes: hús, zöldség, gyümölcs, víz.
Ennyi! Nem kell ezt grammra pontosan számolgatni.
Harmadik hete így működöm, és teljesen jól érzem magam.
Több energiám van.
Koplalásról szó nincs.
Ez még nem Clean Eating , de sokkal „Cleanebb” mint eddig volt.

Box

A múlt héten felhúztam a boxkesztyűket és ütöttem a zsákot - de úgy frankón őszintén, tiszta erőből! Nyugodtan meg lehet mosolyogni, de úgy éreztem magam, mint Yuri Boyka a Vitathatatlan 2-ben. Tényleg kiadtam magamból mindent.
Eredménye 3 napos izomláz volt, aminek úgy nagyon tudtam örülni.
Annak viszont kevésbé, hogy elpattant az ér a kezemben.
Be kell szerezni egy bandázst, nincs mese.

09102016458.jpg

Motiváció
Szombat este úgy döntöttem hogy megosztom a kis életmódváltásom
a Motiváció Minden Napra c. csoportban.
Rengeteg pozitív ember reagált és néhányukkal kapcsolatba is kerültem.
És nagyon hálás vagyok. Eddig is szerettem élni, most viszont Imádok!
Ha lehet ezt mondani, akkor méginkább ég bennem a tűz.



Szólj hozzá!
2016. szeptember 29. 17:07 - ERYCK

Update

update.png
Viszonylag régen írtam már magamról helyzetjelentést.
A múlt héten vettem magamon erőt és bátorságot és mérlegre álltam /mérlegen az igazság/.
Megmondom őszintén, nem szoktam méredszkedni, sőt inkább kerülöm.
Az ok nagyon egyszerű, parázok a kijelzőtől. :)

De most erőt vettem magamon, mondván ”Na most ugrik a maki a vízbe!,,
Ám még mielőtt ezt megtettem volna, saccoltam egy 70 kg-t. Há és ráállok a mérlegre, oszt nem 70kg-t mutat? Há kinek kell a mérleg :)
Én 168 cm vagyok az a 70 kg még ok. Igen ám, de tolószékben az ember mások segítségére szorul és nem mindegy hogy 66-68 kg-t kell emelgetni vagy 70-et.

Ezért fogyókúrába kezdtem. Célom, hogy 2-3 kg-tól megszabaduljak.
Szoktatom magam ahhoz, hogy kevesebbet egyek, nem egyszerű....
Este 6 után nem evés,több folyadék, mint kaja meg ilyenek.

Nem, nem koplalok, a nap főétkezése az ebéd az rendes.
Majd meglátom, hogy sikerül ez a kis projekt.
..............................................................................................

Meglepetés

Legalább is nekem az volt mikor egy kis csomag érkezett hozzám.
Már egy ideje izgatott voltam emiatt, na jó attól  a perctől, ahogy a postacímemről érdeklődő üzenet érkezett.
Próbáltam utánajárni, hogy mit is kapok, de egész idő alatt titok maradt.
Míg nem végre megjött a csomag.
És „Mit kaptam, mit kaptaaam, mit kaptaaaaaaaaaam“
Kiáltás mellett kibontottam.

2 erősségű Theraband- Gumiszalag
füzet gyakorlatokkal.

fotografia1686.jpg

Nagyon jó érzés volt!
Nem tudom elégszer meghálálni Vickyyyyy
Abszolute hasznos, praktikus .
Imáááááádom!!!!!!!!!!


Most főleg a vállak miatt használom, gyors átmelegítésre,
de hétvégén edzés helyett Therabandozás lesz :)

Szeretem a meglepiket :)
Az ilyen hasznos dolgoknak pedig kiváltképp örülök.

Hihihihih ha valaki küldeni szeretne valamit fb-on privátban szólhat :)

Szólj hozzá!
2016. szeptember 14. 18:24 - ERYCK

A döntés

dontes.png
Életünk során  több milliószor kerülünk olyan helyzetbe, amikor döntenünk kell.
Tulajdonképpen
döntéseink alapján  formálódik az életünk. Az egészen apró döntésektől kezdve, mint pl. hogy elolvasod-e ezt a cikket, egészen a komoly döntésekig.
Nem, nem világmegváltó döntésekre gondolok.
De eljöhet egy olyan szituáció, mint nálam.

Aki régebb óta olvas, a törzsolvasóim meg pláne tudják, hogy egy igazi erőcentrikus sportoló voltam és vagyok. Mindent alárendeltem a nyers erőfejlesztés érdekében.
És büszke is vagyok arra, amit elértem.

Soha nem hátráltam meg. Az évek során jó néhányszor le is sérültem.
Ebben benne volt a saját tudatlanságom is, ”tanulópénz”.
Rossz mozdulatok, hiányos melegítés, nyújtás, de előfordult olyan is, hogy csak pechem volt.
Mindegy, volt, ami volt.
Mindenből tanultam egy kicsit és mindig csiszolódtam.

Az igazi próbatétel az volt, és a mai napig is az, hogy bizonyos okok miatt, nem tudtam edzeni,
vagy mert nem volt hely, vagy mert alig vagyok otthon.
Valami mindig volt és van.

Fizikailag 0 vagyok és ez az, amit igazán nehéz feldolgozni.
Valamint azt, hogy ha már edzés lehetőséghez jutok, akkor sem csinálhatom azt az erőcentrikus edzést amit szeretnék.
Annyira le vagyok gyengülve, hogy gyógytornáznom kell és
ennek semmi köze a rendes edzéshez.
Emiatt sírni tudnék.

Mint azt a cikk elején írtam, döntéseink alapján formálódik az életünk.
Dönthetnék úgy is, hogy abbahagyom, hisz sokszor nem megy úgy, ahogy szeretném. Ez volna a könnyebbik út. Elvileg cseszhetnék az egészbe, sőt gyakorlatilag is.
De nem fogom megtenni! Ha ilyen gyógytornás ”Izéket” kell csinálnom, akkor ezt fogom tenni.
Úgy döntöttem, hogy maradok az utamon. És igaz, ennek az egésznek két oldala van.

A fizikai, mint azt korábban írtam 0, viszont a lelki és a mentális oldala nagyon erős és kiegyensúlyozott.
Én eldöntöttem magamban, hogy erős maradok és hogy jó vagyok.
És igazából nincs szükségem senkinek semmit bizonygatni

Edzek amikor tudok, úgy ahogy tudok. Még így is többet teszek le mint az emberiség 70 %-a.

Gyerekek, rájöttem arra, hogy csak el kell hinni, hogy jó vagyok.
És nem kell azon szorongani, hogy ez, vagy az most nem megy.

Viszont azért el se kell szállni, tudom.
És továbbra is megvan bennem a segítőkészség, ha valaki el szeretné kezdeni az edzéseket.

Végül elnézést szeretnék kérni ezekért a hosszú kimaradásokért.
Néha nehéz cikkformába önteni a gondolatokat, remélem most sikerült.
Nem vagyok valami aktív, érthető, hogy néhányan elhagyták az EF-Workoutot.
Őszintén sajnálom!
Igyekszem aktívabb lenni.

Szólj hozzá!
edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő