edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő

2016. augusztus 24. 15:15 - ERYCK

Őszintén

oszinten.jpg

Intró
Tudom, hogy megint a láthatatlant játszottam, de nem könnyű mosolyogni mikor nincs rá ok...

Úgy érzem, hogy megint cserbenhagytalak titeket, hisz kb. 600 év telt el, mióta cikkeztem.
Ez alatt a 600 év alatt sok minden megtörtént, de mivel ez egy edzős blog, megpróbálom kiszűrni az edzéshez köthető dolgokat.

Volt szerencsém augusztus első két hetét otthon tölteni.
Meg is voltak a tervek, hogy majd tolom az edzéseket minden nap.
El is kezdtem ezt a tervet, az első edzés még jól is ment, a második napon viszont nagyon nagy fáradtságot és hátfájást éreztem, jobbnak láttam tehát kukázni az aznapi edzést.
Harmadnapra ugyanazt a fáradtságot éreztem, meg mintha abszolute nem volna semmi, de konkrétan semmi erőm. Az egyetlen jó dolog az volt, hogy elmúlt a hátfájásom.
A negyedik napra úgy voltam vele, hogy nem lesz semmi erőelem hisz szinte semmi értelmét nem
nem találtam.
Helyette nyújtások, vállkörzések meg a bordásfalon lógás volt.
Ez a kis lógás nagyon jót tett a gerincemnek.
Ettől kezdve világossá vált, hogy kuka a fekvő, a huzi, a minden, nekem most ilyenekkel kell foglalkoznom, mint a nyújtás, lógás, körzés stb.

Ami nagyon rosszul érint, hogy a régi erőm az úgy ahogy volt köddé is vált.
A guggolás is szinte a lehetetlen küldetés számba ment át, hisz olyan, mintha 1000 kés szúródna a térdembe.

Magyarán le vagyok gyengülve.... nem kicsit.... nagyon.....
Én mégis örülök, hogy ennek ellenére odaálltam és megcsináltam.

Nagyjából így nézett ki az első otthon töltött hetem, de sajna második rosszabbra sikerült, mert
nem tudtam edzeni.

Nem úgy jöttek ki a napok.
Abban hogy,  az ember mozgássérült, az a legeslegrosszabb, hogy az ember mindig másra van utalva.
Egyszerűen nem tudtam edzeni.
Ilyenkor ez mindig szarul esik.
Mindig összecsúszok egy kicsit.

Eztán az emlékekbe kapaszkodok bele, meg  abba, hogy rengeteg mindent elértem és hogy annak ellenére, hogy most szar a helyzet SzuperEryckMan vagyok mert  rengeteg kínon átküzdöttem már magam.
Betegséggel járó dolgokat elsősorban fejben nehéz elrendezni. És az, hogy most fizikailag 0 vagyok csak erősíti bennem ezt az amúgy is rossz érzést.
De fel fogok állni, mint mindig. Ez a saját harcom és itt régen nem az izmokról szól a történet.

Szólj hozzá!
2016. május 25. 13:55 - ERYCK

Az eltűnt II.

eltunt2.jpg

Intró:

Ebben a cikkben a második komolyabb okról lesz szó, ami azt eredményezi,
hogy ritkábban vagyok itt.

Grafika

Nekem ez a szakmám, ezzel keresem a kenyerem. Igaz, most kevesebb a
megrendelés, de ettől függetlenül foglalkoznom kell ezzel is (meg hát szeretnék
is). Itt is sokat lehet, és sokat is kell tanulni. Ha így jobban tetszik, ebben is
edzettnek kell lennem.

Van, hogy sokáig ”szárazság” van. Utána meg van, hogy hirtelen kellenek a
munkák. Pont ez az, amiért ezzel Non-Stop foglalkozni kell.

Most mondok egy példát:

Holnap befut egy megrendelés. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy azt
mondjam a kliensnek „Legyen türelmes, várjon kérem két hetet, utána kell
néznem ennek, vagy annak” Ilyen még a mesékben sincs.
A kliensnek általában azonnal kell a rendelés.

Azt meg pláne nem mondhatom, hogy „Ne haragudjon, de most az EF-Workout-
ra kell írnom egy cikket, vagy forgatni ”
Valószínűsíthető, hogy ez egy gyilkos reklám lenne számomra.

Be kell osztani az időt.
Kevesebb facebook.Csak este leszek elérhető.

Ettől még foglalkozni fogok az oldallal. Nincs tervben a hanyagolása.

Ha esetleg van valakinek valami kérdése, kérése, fel lehet tenni, ill. meg lehet
engem keresni.

Köszönettel tatrozom nektek, hogy ebben az eléggé inaktív időszakban is
gyarapodik az EF-WORKOUT tábora.

1822f.jpg

Szólj hozzá!
2016. május 18. 17:28 - ERYCK

Az eltűnt I.

eltunt.jpg

Intró:
Sokáig csend volt rólam, ebben sok minden közrejátszik-közrejátszott, de
megtaláltam magamban az erőt, hogy megtörjem e csendet ...

Mi volt a fő oka annak, hogy nem cikkeztem?

Alapvetően ez egy motivációs oldal, nem akartam már arról írni, hogy gyenge
vagyok, hisz ez nem motiváló. Az viszont igen, hogy én soha sem adom fel.
A gyengeségemnek mi az oka?Az, hogy nem tudok kiépíteni, pontosabban nem
tudom betartani a programom.

Alig vagyok úgy otthon, hogy normálisan tudnék edzeni. Ráadásul szerencsém
sincs.
Hétfőn volt egy rossz mozdulatom és egy picit meghúzódott a hátam.
Pedig egy mindennapos mozdulat volt, nem edzésbeli. Nincs para, nincs pánik.
Szét kell mozgatni a hátam.

Lepróbáltam, hogy mit bír a hátam és pl. minimális fájdalom mellett, de tudtam
húzódzkodni, meg a tolódzkodás is megy. Úgyhogy ez sem fog megállítani.
Izomhúzódásra oda kell figyelni, de nem kell leállni, ez nem egy stoptábla.
Óvatosan, de mozgatni kell a sérült izmokat.

Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy hogyan pótolom ki a rendes edzést, mivel
már többször is mondtam, hogy olyan helyen vagyok, ahol az edzéskörülmények
nem igazán ideálisak. Nincs bordásfal, nincs úgy hely.

Nos, minden csak akarat kérdése, az igaz, hogy nem tudok fekvőtámaszozni,
húzódzkodni, nincsenek súlyok. De a kerekes székben is lehet edzeni, vagy
legalábbis átmozgatni. Tény, hogy sajnos kevesebb a mozgás, mint szeretném,
az izmok emiatt be vannak feszülve. E feszülések miatt kerülni kell a terhelést.
De átmozgatni, melegíteni, meg nyújtani szinte kötelező.
Mert ha ezt nem tenném, a helyzetem csak rosszabbodna.

Simán megtehetném azt, hogy kidobok mindent az ablakon, és fulladozhatnék az
önsajnálatban, hogy mozgássérült vagyok, nem megy semmi, stb. stb. stb.
De amíg egy kicsit is tudok mozogni, nem fogom ezt megtenni.
Reálisan látom azt, hogy szar a helyzet.
Csinálni kell és majd lesz ez jobb is.
Nem vagyok demotivált vagy borúlátó.

Mindig van minek örülni.
Még mindig nem tartom magam edzőnek és pont ezért még mindig szokom a
tanítvány szócskát. Valószínűleg sosem fogom megszokni. De a helyzet az,
hogy örülök Dorina elhatározottságának. Egy csomó jó hírt kaptam már tőle.
Nagyon drukkolok neki, hogy sikerüljön amit elterveztünk.

Többek között is egy olyan személy, aki miatt az érzem, hogy egyszerűen nem
adhatom fel.
Valamint meg szeretném említeni Kovács Zsigmond nevét, hisz ő és a hozzá
hasonló embereknek szeretném mutatni azt, hogy bármilyen helyzetben is vagy,
fel fogsz tudni állni.

Tesó, tudom, hogy ezt is olvasni fogod, toljad tovább!
És csakis arra hallgass, aki veled van.
Tudom sok a meló, kevés az idő, bajok, meg minden.
De nekem 10x nehezebb és mégis a falakat rombolom.
Igaz, hogy 0 eredményem van, de én NEM FOGOK MEGTÖRNI!

Eltűntem, mert nem akartam arról írni, hogy gyenge vagyok.
Nem egy jó dolog ezt írni. Kínosnak érzem azt, hogy nem tudom hozni amit
régen.
De őszintének kell lenni.

A következő cikkben a második ok kerül majd terítékre, ami úgymond az
eltűnésem okozza.

2 komment
2016. április 21. 13:48 - ERYCK

Rebeca Update II.

ru2.jpg

Nagyon nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, hogy megcsinálta!
Rebecának sikerült a 2.-ik tesztje is!
Ezúttal a dinamizmus lett próbára téve.
Inkább a futás, a sprint került tesztelésre.

Bevallom őszintén, hogy amikor Rebeca megkeresett azzal, hogy tudnék-e segíteni a dinamizmus fejlesztésében is, teljesen biztos voltam abban, hogy meg fogom tudni oldani. De amikor a futásról kérdezett, elbizonytalanodtam.

Sajnos a futással nincs semmi tapasztalatom. Nyilván mozgásszervi problémák miatt... bár futópadon voltam. Ez egy más sztori. De talán majd egyszer leírom. Kerekesszékes a futópadon, igen - csak hát enyhén szólva sem sprintre készültem.

Vissza Rebecához, tehát elbizonytalanodtam, aztán elgondolkodtam egy kicsit. Mivel a robbanékonyságot kellet fejleszteni
arra gondoltam, hogy a kisebb távokon való sprintelgetés beválhat.
Legalábbis én, ha egészséges lennék, ezzel próbálkoznék.

Így nézett ki a tesztje:


6x 40 m sprint, a szintidő 7 mp
.................................................................

6,4 mp alatt futotta

ezután jött az intervall futás

20x 150 m 35 másodperc alatt és minden 150 m futás között volt még 50 m séta, időre, azt 50 másodperc alatt kellett megtenni.

Mint látható itt tényleg nem a fizikum lett tesztelve.

Sikerült, de nem állunk le, sőt most kezdjük csak el.
Ő az az ember, akinél már nem fog játszani a falfekvő, a horizontális húzódzkodás vagy ha igen, akkor már csak plusz súllyal. A tervem az, hogy most már nehezebb gyakorlatokra váltanánk.
90 % hogy ezt Rebeca is ebben a pillanatban tudja meg.


Rebeca! Nem kell félni, fel vagy készülve egy komolyabb terhelésre.
Végig csináltad az alapozási fázist.

Megcsináljuk a terhelési tesztet és majd az alapján változtatunk.

Köszönöm az eddigi bizalmat!
Továbbra is melletted leszek!





Szólj hozzá!
2016. április 14. 14:59 - ERYCK

Dorina

dorina.jpg

Történelmi eseményt hoztak az elmúlt napok.
A legelső kliensem Judit Fejér akkora bizalmat szavazott nekem, hogy a lányát is nyugodt szívvel rám bízza. Ez számomra szinte leírhatatlan érzés.
Soha az életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen bizalmat kapok
valakitől. Mindent meg fogok tenni azért, hogy sikerüljenek a tervek.
Teszem hozzá, hogy az, aki úgymond a ”kliensem”, az tudja, hogy mindig naprakész és segítőkész vagyok. De Dorinára még inkább oda fogok figyelni.

Természetesen itt is tisztáztuk, hogy nem vagyok hivatalos edző, hogy amit mondok, csak saját tapasztalat. Aminek nagyon örülök, az az, hogy sokat kommunikálunk, bár csak hétfőn kezdődött el a közös munka és nagyon érdeklődő - ami nagyon jó dolog -, remélem a későbbikben is így marad.

Kommunikálni kell és figyelni egymásra

Dorinának van egy pici hátránya a többiekhez képest. Egész pici korában műtéteken esett át.  Nyelőcsőplasztika.
A csetelésekből azonban kiderült, hogy nem idegen tőle a mozgás.
6 évig dzsúdózott, aztán abbahagyta, aminek pontos okát nem tudom.

Saját bevallása szerint tart az edzéstől, nehogy gondok legyenek a nyelőcsővel.
Ezt csak pár napja tudtam meg. Én jó szokásomhoz híven megírtam a klasszikus EFW kezdő edzéstervet.

12968722_854833244627631_746607560_n.jpgmax 3 kör.

Hétfőn meg is volt az első edzésnap, ám meglepődtem hisz teljesen más ismétlészámokban valamint sorozatszámban dolgozott:

10 perc bemelegítés

4x25 guggolás

4x20 hasprés

5x10 falfekvő

4x10 bokaérintés

levezetésként nyújtás és plank 30 mp

Ami így első ránézésre egészen korrekten felépített terv, csak nem egy full kezdőnek.

Elmagyaráztam a klasszikus dolgokat, hogy egy edzetlen szervezetet hozzá kell szoktatni a megterheléshez és nem egyből lesokkolni, nem szeretnénk lesérülni.

Dorina a következő edzésén már vissza vett a tempóból:
6 és 10 ismétlésekben és 3 körben dolgozott.
Saját bevallása szerint is jól tettük, hogy átírtuk az edzését, nem volt annyira lefáradva.

Mivel kisebb volt a terhelés, nem is volt annyira kifáradva.
Lassan kell hozzászoktatni a testet a terheléshez. Időt kell rá szánni és türelem kell az egészséges fejlődéshez.

Sokan tévhitben élnek és azt hiszik, hogy csak az az eredményes edzés, ahol 100% ban teljesítenek.Pedig egészségügyileg nem biztos, hogy jó ha állandóan maxon pörgünk.

Szólj hozzá!
2016. április 05. 13:31 - ERYCK

Fegyencedzés Találkozó 2016 Pro-Contra

fegztali16.jpg

Intró
Nemrég olvastam a várva várt szösszenetet, illetve a kérdést, hogy legyen-e fegyenctali az idén is. Erre egyszerűen nem lehet nemleges választ adni.
Igeeeeeeeen Igeeeeeeeen Igeeeeeeeen
Ebben a cikkben a saját szemszögemből fogom boncolgatni a témát.
Ugyanis van itt jó néhány dolog, ami amellett szól, hogy elmenjek, de van sajnos néhány dolog, ami akadályozza a kiutat, a részvételt.

Pro:
- Biztosan rengeteg ember, frenetikus hangulat.
- Érdekes emberek, még érdekesebb bemutatók.
- Régi barátokkal összejönni.
- Tanulni. Mert mindkét alkalomkor, amikor részt vehettem, újat tanultam.
- Motiválni másokat, tisztában vagyok azzal, hogy ha én ott megjelennék, az újoncoknak nagy löket lenne.
Motiválni és bíztatni, ez az EF-Workout küldetése.

Contra
- Édesapám Magyarországon dolgozik, ritkán vagyunk úgy otthon, hogy pihenünk is.
- Formahanyatlás - Bár azért ez javul, de ezt még nem érzem vállalhatónak.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem verseny,ettől még egy olyan teljesítményt akarnék leadni, amire azért büszke lehetnék, jelen pillanatban ettől messze  vagyok.
De igazából tényleg nem szeretném terhelni az apámat azzal, hogy menjünk talira, mikor látom, milyen fáradt szokott lenni.

Normál esetben, azaz ha nem lennék mozgássérült nem is gondolkodnék azon, hogy el menjek-e.

És az összes mozogni szerető EF- Workout Tagot szinte felszólítanám arra, hogy igenis menjen el a találkozóra.

Sajnos nem biztos, hogy ott tudok majd lenni, de ez ne szegje kedvetek.

Mostanság sokat gondolkozom egy alternatíván, mégpedig azon hogy oké, lehet hogy a talin nem leszek ott, de össze szeretnék hozni egy olyan napot, ahol összejönne egy kis csapat a ”Kiválasztottak” hihi - poén. Olyan személyekből álló csapat, akiknek nagyon sokat köszönök és tényleg jó lenne egyet beszélgetni. Egy napot eltölteni, és egy nagy közös edzést tolni....
valamikor nyáron...

Off topic

Hamár nyár. Volna itt egy kis bejelenteni valóm.
Augusztus hónapban meg szeretném rendezni az
EF-Workout Pull Up Challenge-t
HúzódzkodóKihívást

Tavaly debütált a EF-WORKOUT CHALLENGE -  a fekvőtámasszal - és sikere volt, remélem az idén még többen veszünk részt benne.
Kommentben vagy üzenetben lehet jelezni az érdeklődést!



Szólj hozzá!
2016. március 30. 12:52 - ERYCK

OnlineEdzősség

ot.jpg

Intró: Ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó alapon megírom az eddigi

legnehezebb cikkem. Megpróbálom ezt is (csakúgy mint a többit) őszintén
papírra vetni.

Miért is nehéz ez a bizonyos téma?

1-Nem vagyok edző

2- Sosem gondoltam volna, hogy lesznek olyan emberek, akik tőlem kérnek
tanácsot, vagy konkrét edzésterveket.

Annak ellenére, hogy mindig elmondom, nem vagyok edző, hogy csakis a saját
tapasztalataim mondatják velem azt, amit mondok.
Tisztában vagyok azzal, hogy az imént leírt mondat gyakran szerepel a
cikkeimben, de én ezt nagyon fontosnak tartom.

Ennek az “OnlineEdzősködésnek“ 2 oldala van

1.Számomra ez azért elég nagy felelősséget jelent.
Ez nem csak arró szól, hogy leírom az alapot, aztán viszlát.
Kommunikálni kell, pl. milyen az illető sportmúltja, esetleg korábbi sérülések,
valamint a célokról.

Mindenkinek ugyanazt az alapot mondom el

6 Guggolás

6 Falfekvő/Térdfekvő

6 Ausztráliai húzódzkodás

6 Has-prés

1-2 széria

Azt gondolom , ennél alapabb alap nincs.
Pár hónap után már lehet nehezíteni, mint ismétlésszámban, mint szériában.

Nagyon fontosnak tartom a gyakori üzenetváltásokat, épp hogy érezte magát az
illető, melyik gyakorlat ment jobban, vagy rosszabbul. Amint már írtam ennek a
kommunikáció az alapja, valamint az őszinteség. Mindig is arra törekedtem és
ha lesz valaki új, nála is arra fogok törekedni, hogy bátran félelem nélkül
mondja el azt, ha rossz nap volt, vagy ha kimaradt az edzés. Ez a bizalom
kiépülése miatt fontos. Hozzátenném, hogy sosem voltam és nem is leszek
annyira számonkérős. Hisz én erre úgy tekintek, hogy én “csak“ kisegítem az
embereket. Ennek ellenére mindig izgulok, ha valaki az általam “előírt“ programot kőveti.

Felelősnek érzem magam.
De nincs annál szebb érzés, mikor azt látom az üzenetekben, hogy SIKERÜLT
Ezért a szócskáért érdemes kutakodni, tervezgetni.

Nekem ebből sosem volt és sosem lesz pénzem.
Én visszaigazolást kapok arról, hogy egyre inkább értem a dolgokat.

De ebben nem is ez a legszebb, hanem az, amikor azt érzem, hogy a kliens
megszerette a mozgást, edzést.
Bár nekem picit paradox, hogy egy mozgássérült szeretteti meg a mozgást
másokkal. De nagyon-nagyon jól esik.

2.Az, hogy tőlem kérnek tanácsot, vagy tippeket, akarva-akaratlanul is arra
sarkall, hogy tanuljak edzéstechnikai dogokról, nyújtásokról, hogy új
gyakorlatokat teszteljek le magamon. Hogy olvassak, bár jobb szeretek
videóedzéseket nézni.

Fejlesztem magam minden téren, fizikálisan, mentálisan egyaránt.
Ez az egész nagyon sok háttérmunkával jár, ez igaz a blogvezetésre is.
Hisz emellett mással is kell foglalkoznom.

Amikor csak tudok írni fogok, mert igenis látom azt, hogy van haszna.

Szólj hozzá!
2016. március 23. 13:57 - ERYCK

Rebeca Uptdate

rebecaupdate.jpg

Intró- ez a cikk a sikerről,az elhivatottságról, és a büszkeségről fog szólni.

Ez a történet tavaly decemberben indult. Úgy hozta az élet hogy kontaktált engem egy hölgy. Az egyik cikkem elolvasása után, bejelölt. Meg is kérdeztem tőle, hogy minek köszönhetem a jelölését. Azt mondta, hogy szimpatikus vagyok a számára. El is kezdtünk egy kicsit írogatni. Nem kellett hozzá sok idő és az edzéseknél kötöttünk ki.
Elmeséltem a hölgynek, hogy már egy ideje edzek, és hogy nekem tulajdonképpen ez az életem.
Rebeca azt írta, hogy ő ”csak” kezdő, hogy szeretné magát aktivizálni, mert részt szeretett volna venni egy fizikai felmérőn.

Voltam olyan bátor és felajánlottam azt, hogy egy picit segíthetek az alap állóképessége fejlesztésén. Megmondom őszintén azért vállaltam be ezt a mondatot, mert annak idején Judit Fejérnek valamint Tacsi Imréné Marikának is tudtam segíteni.

De szinte az első mondatom ez volt:
Nem vagyok hivatalos, sőt még csak nem hivatalos edző sem, csakis a saját tapasztalataimból indulok ki.

Rebeca ennek ellenére bízott bennem, és ezt ezúton is köszönöm

Összeírtam tehát a tervet.
Ha jobban tetszik ez a

EF-Workout Basic Conditioning

6 Guggolás
6 Falfekvő/Térdfekvő
6 Ausztráliai húzódzkodás
6 Has-prés

3-4 körben nyugodtan meg lehet csinálni.
Ez olyan laza kis alap, egy kezdőnek azt gondolom ideális.
De egy idő után növelni kell a terhelést. Vagy szériázásban, ismétlésszámban, esetleg hozzáadott súlyokkal.

Kanyarodjunk vissza Rebecához.
Nagyon örülök, hogy ez a ”tréner-kliens” viszony működik, annak ellenére is, hogy mint azt már korábban írtam, nem vagyok edző.
Ez az egész a bizalmon alapul. Azt akartam elérni, hogy bátran írjon nekem az állapotáról, hogy érezte magát. Bár volt egy kicsit túlpörgött időszak.

Az általam úgymond ”előírt” programot, ami alap esetben heti 3 alkalom volt. Rebeca heti 5x, 2 fázisban csinálta (reggel-este) valamint hogy ez ne legyen kevés, még futott is. Úgyhogy csak idő kérdése volt, hogy mikor sérül meg. Be is álltak a vállak.

Nyilván miután ezt elmondta, újra tisztázni kellett azt, hogy a heti 3 alkalom az ideális és hogy a pihenőnapok is fontosak.


Egy idő után jött a következő üzenet, a 6-os rendszer már nem volt elegendő. Túl könnyűnek találta.
Úgyhogy feljebb toltuk az ismétlésszámot 12-re.
3-4 körben nyugodtan lehet ezt hozni, ha már valaki gyakorkottabb

Pár hete fantasztikus hírt kaptam.
Rebecának SIKERÜLT a fizikai felmérője.
Hihetetlenül BÜSZKE VAGYOK rá, és arra, hogy ő is bebizonyította azt, hogy ha igazán akarunk valamit és bele tesszük a munkát, el fogjuk érni a céljainkat.

Ám a közös munka nem ért véget, sőt a következő tesztre készülünk.
Dinamika és a robbanékonyság.
Úgyhogy csiszoltam egy kicsit a terven, kicsit keményebb, de biztos vagyok benne, hogy ezt is meg fogja oldani.

Nagyon nehéz szavakba önteni azt a büszkeséget, amit most érzek. Mondom, itt most nem rólam van szó, bár igaz, hogy egy kicsit magamra is büszke vagyok, hisz Rebeca bebizonyította, hogy (de furcsa ezt kimondani) a ”módszerem” hatásos.

Ettől még nem leszek edző, max virtuális edző.
A jövő héten viszont pont erről szeretnék írni, hogy ez mivel jár.
Mert ez nem csak olyan, hogy a hasamra csapok és megmondom mit csináljon a másik. Nagy felelősséggel jár.
Viszont megéri csinálni, de erről a következő cikkben...

Szólj hozzá!
2016. március 17. 15:40 - ERYCK

Hosszú Hétvége

hh.jpg


Intro:
Amikor  túl sok minden történt a hosszú hétvége alatt....

hhch1.jpg

Szombaton haza mentem, és szinte azonnal neki álltam az edzésnek... és de király volt…
Ugyanis megint a CalisthenoGymstyle-t nyomtam.
Saját testsúlyos edzéssel kezdtem, amolyan felkészülés volt a súlyzós edzésre.

Calisthenics-
Guggolás-  2x6 ism
Ausztráliai Húzódzkodás - 6 ism
Rendes Húzódzkodás- 6 ism
Lábemelés- 6ism

Ugyanez ment a múltkor, bár az is igaz, hogy az ismétléseket nem számoltam, érzés szerint csináltam. De most, hogy így gondolkozom, biztosan több ismétlést csináltam mint 6. Szerintem simán 10 felett volt. Mint az imént írtam, érzésből dolgoztam. Amolyan kísérletezgetős kedvemben voltam.

Főleg a falfekvővel és a horizontális (Ausztrál) húzódzkodással kapcsolatban.
Mintkét esetben plusz súlyt használtam.

Falfekvőnél az édesapám a hátamra nehezedett illetve, megpróbált a falhoz nyomni, hogy nagyobb legyen a terhelés.
A húzódzkodásnál  a vállaimnál fogva húzott vissza.
Ezután megcsináltam lazítás képpen a Hanging-olást is (lógást).
Felkapaszkodtam a bordásfalra és egy kicsit lógtam.Vagyis valami hasonlót műveltem.
Felkapaszkodtam a bordásfal legfelsőbb fokára, ám mivel kicsi a bordásfal ehhez, csak ki kell nyújtani a kezeim, nem kell nyújtózkodnom. A nyújtást ezért úgy értem el, hogy leguggoltam.
Persze használhatnám a benti húzódzkodót. De erre a nyújtásra biztonságosabbnak találtam a bordásfalat. Pláne, hogy először csináltam ezt a lógást. Az első pár másodpercben kicsit kényelmetlen volt, de ezután már jól éreztem magam.

A Súlyzós edzésen nem változtattam, ezt még nagyon tanulni kell.
Úgyhogy maradt a:

FloorPress-2 kg

FloorPress-4 kg

Modifed Skull Crussher-10 kg

Biceps Curls- 10 kg

A vasárnap is edzésnap volt.

hhch2.jpg

Vasárnap este benáthásodtam, ezen nincs mit csodálkozni, ha körülötted ketten-hárman betegek. Ezért ugrott a keddre tervezett edzés.

Ami viszont érdekes volt, hogy hétfőn, mikor a betegség kicsúcsosodott, még akkor is sokkal vitálisabbnak éreztem magam. Oké, este volt egy kis lázam, de az igazából semmiség volt. Lehúztam úgy egy betegséget, hogy egyetlen egy tablettát nem vettem be.
Most már csak egy kicsit köhögök.

Meggyőződésem, hogy ezt az edzéseknek köszönhetem, mármint, hogy nem taglózott le annyira a nátha.

Majdnem hogy „ready to train“ állapotban vagyok.

Kb. 2 hét múlva lesz lehetőségem újra komolyan edzeni, de addig sem fogok lustulni.

Ezért írtam, hogy „Amikor  túl sok minden történt a hosszú hétvége alatt“
Az edzés jól esett, de a nátha nem kellett volna....

Forget it!

Edzeni jó, edzeni kell,
a többi meg nem érdekel...

Szólj hozzá!
2016. március 11. 09:19 - ERYCK

CalisthenoGymStyle

cgs.jpg
Intró
Kevert stílusban edzettem, volt, hogy már ezzel próbálkoztam anno, nem sült el valami jól.
De azt gondolom, ez most más lesz.

Aki  ”törzsolvasónak” számít,az nagy valószínűséggel tudja, hogy  ez az egész ”edzésmegszállottságom” a  gyúrással kezdődött. Abszolút beleszerettem abba az érzésbe, hogy vasakat emelgetek, hogy izmosodok, hogy növök.

Ha anno nem jön közbe az a bizonyos vállsérülés, akkor szinte biztos, hogy maradtam volna ”gyúrós” mert imádtam azt, amikor abszolúte állat módon edzettem... olyankor nem számított semmi.

Aztán rátaláltam a Calisthenics-re és mivel ez az edzésmódszer nagyon nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit mobilisabbá váljak - ami azért egy mozgéssérült ember számára nem egy elhanyagolandó szempont ,- természetes, hogy sokkal közelebb áll a szívemhez.

Bár az is igaz, hogy elhittem azt az álláspontot amit a Fegyencedzés c.  önyv hirdet, hogy a súlyzós edzésnek szinte csak negatív hatásai vannak a testre, pl. ízületi szinten és hogy ha saját testes edzést csinálunk, csak akkor lehetünk igazán erősek.

Nagyon-nagyon sokáig ebben hittem. Könnyű volt elhinni, hisz amikor elkezdtem a fegyencedzést, abbamaradt a vállfájdalmam. Talán ez volt az ok, amiért én is hirdetni kezdtem, hogy csak és kizárólag Calisthenics…
Őszinte vagyok, a gyúrósokat lenéztem.

Régebben írtam egy cikket, melyben igencsak lenéző hangsúlyban nyilvánultam meg a gyúrósok felé.
Aztán jött egy komment ami elgondolgottatott.
Ennek köszönhetően nem zárkózom el a súlyzóktól, inkább a dolgok mögé szeretnék látni. És meg szeretném tanulni a súlyzós edzés korrekt végrehajtását. Elvégre nem a súlyzó tehet arról, ha az ember lesérül, hanem az ember tudatlansága.

Miért írtam, hogy tudatlansága?
Mert csak azt éreztem, hogy fáj a vállam, mint később kiderült a vállamnak nem volt baja. A mellizmaim voltak túlságosan befeszülve. Ezt a bizonyos fájdalmat manapság is érzem néha, de most már tudom mit kell csinálnom.

Anno csak elkezdtem, most viszont sokkal tudatosabbnak érzem magam.

Mindkét edzésmódszernek megvannak a maga előnyei, hátrányai.

De ellentétben a könyvvel én azt állítom, hogy egy megfelelő bemelegítés után, kellő odafigyelés mellett a súlyzós edzés is legalább annyira (ha nem jobban) fizikumfejlesztő tud lenni, mint a saját testsúlyos edzés.

Viszont ami tény, hogy a saját testsúllyal végzett edzés sokkal természetesebb megterhelést jelent a szervezet számára.

A könyv elolvasása után az embernek lehet egy olyan „Ha saját súllyal edzek, nem lehet semmi bajom” érzése.

Pedig dehogynem. Épp úgy jelentkezhet a ízületi fájdalom, főleg ha nem jó  a bemelegítés vagy edzés után a nyújtás.

Március 6-án  vasárnap volt egy edzésem, kb 2 hét után.

Calisthenics-
Guggolás-  2x6 ism
Ausztráliai Húzódzkodás -  6 ism
Rendes Húzódzkodás- 6 ism
Lábemelés-  6ism

Gymstyle-
FloorPress-2 kg
FloorPress-4 kg
Modifed Skull Crussher-10 kg
Biceps Curls- 10 kg

Remegtek a kezek, remegett minden, de megcsináltam és ez a lényeg.
Nagyon sok mindenben javulni kell. De amikor lehetőségem nyílik majd rá,
csinálni fogom és nem hátrálok meg.

Ezt a cikket úgy vezettem fel, mint edzésbeszámoló, ehhez képest a végén kapott helyet.
És még valami, ez nem ”a fegyenc könyv lehúzása” cikk volt.

Csak azt akartam mondani, hogy ez a két módszer nem zárja ki egymást, oda kell figyelni.
Ennyi az egész.

Szólj hozzá!
edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő
süti beállítások módosítása