edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő

2014. május 01. 10:18 - ERYCK

My Way-My Style- avagy feladhatnám a sok sérülés után, de miért is tenném…

My Way-My Style.jpg

Rendszeres olvasóim már bizonyára tudják, hogy különbféle sérülések nehezítik a rendszeres mozgást-edzést. Főleg a vállak okozta fájdalom és ropogás miatt, nem tudom 100 %-ba hozni azt, amit saját magamtól elvárnák. Sokszor elgondolkodom azon is, nincsenek e túl magas elvárásaim magammal szemben. Erre rendszerint az a válasz, hogy nincsenek, s kitartó munkával normalizálódik majd minden. Vannak jó és rossz napok egyaránt. Van úgy. hogy szinte egyáltalán nem fájnak, s alig ropognak. Vannak viszont olyan napok is mikor bizony többet ropognak s fájnak. Halkan tenném hozzá hogy a "Rossz" napok egyre ritkulnak. Ez azért jót jelenthet. Hogy miért tettem az előző mondatot feltételes módba. Tapasztalatból óvatosabban nyilatkozok ill., reagálok. Többször is előfordult már, hogy úgymond túl hamar kezdtem abba hinni, hogy végre gyógyulok. Ilyenkor szinte menetrend szerint jött egy újabb kis izomrándulás vagy húzódás. Gondolom csak, hogy ne unatkozzak. Pont ezért még most se merem konkrétan kijelenteni, hogy gyógyulok s azt, meg hogy már gyógyult lennék azt meg aztán végkép. Szóval maradjunk is annyiban hogy "épülgetek" még nem tudom mi lesz majd belőle. Elcsépelt mondat, de igaz: Az idő majd megmutassa. Nagyon fontos hogy az ember milyen állapotban van, mint lelkileg úgy testileg. Hangyányi méretű, de ugyanakkor hatalmas fontossággal bír az az észrevétel, amit igaz csak nemrég fedeztem fel a TheraBandozást illetően. A szalagos tréning során szinte egyáltalán nem ropog a vállam, míg ha szalag nélkül csinálok, egy mozdulatot roppan. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy ennek mi lehet az oka.
Valószínűleg TheraBand gyakorlat végzése közben sokkal inkább kontroláltabb és lassabb a mozdulatsor, mint a nélkül. Ennek a kis észrevételnek (ha óvatosabban mozgok, kevesebbszer roppan a váll) már nem csak edzéskor bizonyított, hanem a mindennapi teendőknél is. Sőt tegnap is, és ma is, kerekeztem nagyságrendileg 40 percet Eredmény :NEM FÁJ A VÁLLAM. Ami azért szinten egy biztató jel. Miért, és mire is jó a kerekezés.

1. Nyilván a tolószék egy közlekedési eszköz így hát az ember el tud jutni A pontból B
pontba.(előnye, ha szép és meleg idő van Cabrioként funkcionál) Ha esik az eső, na, az szívás.

2. Kerekesszéket hajtani felér egy felsőtest edzésével.

3: Szinte biztos, hogy az emberek megnéznek.(ez nem mindig jó, sokan sajnálkoznak.)

Kitérnék itt a 2 pontra. Kerekesszéket hajtani felér egy felsőtest edzésével. Sokan azt hihetik, hogy kerekezni nem nagy ügy. Nos, ez egy tévhit Kerekezésnél tulajdonképpen a saját súlyunkat toljuk előre magánál a mozdulatsornál a karunk összes izmát valamint a primáris hasizmunk használjuk.
A kerekesszéket használhatjuk állóképesség fejlesztése valamint a dinamika fejlesztése miatt is. Az állóképesség fejlesztése szerintem nehezebb, mert ott hosszabb távon kell tartani a tempót. A dinamika az teljesen más tészta, gyorsulgatni jó… egyelőre nincs szükségem sebességmérőre... egyelőre. :)
Radaron még nem kapcsoltak le.Ennek azért elég kocsi az esélye...

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ef-workout.blog.hu/api/trackback/id/tr466100692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomasu 2014.05.01. 10:53:29

Csak így tovább Erik! :)

jayworkout 2014.05.01. 11:15:35

hajrá Testvérem, így tovább ! :) tetszik a hozzáállás!

ERYCK 2014.05.01. 14:28:15

@jayworkout: Inkább a hozzá(űllés) nem? :)
Azért Köszi!!

ERYCK 2014.05.01. 14:29:48

@Tomasu: Köszönöm szépen!!
edzés,calisthenics,mozgás,motiváció,akaraterő
süti beállítások módosítása